Életem egyik legjobb fotózásán vehettem részt, a srácok által! Végig rettentően figyelmesek és türelmesek voltak, aminek hála teljesen felszabadultan tudtam a kamera előtt állni. Az utómunkálatokkal is elégedett vagyok, a képek gyönyörűek lettek és biztosan büszkén fogom mutogatni majd az unokáimnak is! Szuplics Dóra


„Életem első fotózásához (amennyiben az óvodai, műanyag tartálykocsival a kezemben nem számít bele) nagyon kellemes emlékek fűződnek. Izgatottan érkeztem és nem tudtam mi vár rám az elkövetkező pár órában, hogy fogok majd viselkedni, mosolyogni és pózolni…hiszen még soha nem csináltam ilyet.
Az oldott légkör amibe érkeztem, viszont felszabadította a gátlásaimat, egy teljesen profi stáb vett körül, a stylist, a sminkes, a fotós is odaadással és (hozzá nem értőként is) úgy vélem szakmailag kiválóan végezte a dolgát.
A fotós fiúkon érződött, hogy nem először dolgoznak „kezdővel”, elmondták a koncepciót, együtt kiválasztottuk a képeket, majd következett maga a munka, ami végig kellemes hangulatban, mégis gördülékenyen, precízen zajlott. Mind az ott töltött pár óra, mind a képek, amikért tulajdonképpen odamentem örök emlékek maradnak." Juhász Tibor